Prológus

Follow my blog with Bloglovin

4 éve történt a baleset, amely örökre megváltoztatta az életemet. Egy egyszerű kirándulás, amelynek az lett vége, hogy elveszítettem a látásomat. Anyukám egyedül nevelt és mivel nem volt megfelelő anyagi hátterünk, ezért nem tudta nekem megadni a szükséges eszközöket. Így kerültem ide, egy vakoknak, némáknak, süketeknek fenntartott intézménybe.

Napjaimat zenehallgatással vagy a barátaimmal töltöm, azokkal, akik nem hagytak el a baleset után. Kettő ilyen ember van, Lucy és David. Ők és Ed Sheeeran tartanak életben. Az Ő zenéje az, ami bármire tökéletes gyógyír. 14 napot kell még itt lehúznom, amikor betöltöm a 18. életévemet kidobnak innen. Az, hogy ezután hova megyek még számomra is rejtély, ugyanis az anyám felszívódott azután, hogy bedugott ebbe az intézetbe. Lucy és David szívesen fogadnak, de nem élősködhetek rajtuk egész életemben.

Keresnem kell egy munkát, de kinek kellene egy képzetlen lány, aki még vak is?! Így állok most én, mégis azt mondom, hogy semmin sem változtatnék. Megtudtam, hogy kik az igaz barátaim és megtanultam értékelni az apróságokat is az életben. Szeretem az életemet, a maga "kis" hibáival együtt... amik igazából az én hibáim, még ha nem is mind miattam van.

Ez vagyok én, Tiffany Hayden, a barátaim szerint egy kicsit bolondos és makacs lány és azok szerint, akik nem ismernek közelebbről csak " az a vak lány azzal a fura kék szemmel". A látásomat ugyan elveszítettem, de a szemem semmit sem változott. Hatalmas, érdekes kék szemeim vannak, amiket állítólag az apámtól örököltem, de ezt nem tudhatom biztosan, ugyanis ő is elhagyott, anélkül, hogy egyszer is láthattam volna. Hát igen, ez az én tökéletlen életem, meglátjuk mit hozok ki belőle...